Hogyan alakul ki a traumakötés?

 

Az agyunk hihetetlen dolgokra képes a túlélésünk érdekében, amikor tartósan veszélyben vagyunk. Az egyik ilyen önvédő mechanizmus a traumás kötés, ami abban segít minket, hogy képesek legyünk átvészelni olyan elviselhetetlen szituációkat, amelyek felett nincsen kontrollunk. A fogalom Dutton és Painter (1993) nevéhez kötődik és azt a jelenséget írja le, amikor az áldozatokban erős érzelmi kötődés alakul ki bántalmazójuk felé. A traumakötés érinthet egy egyént, de akár egy teljes csoportot is. Minden esetben jelentős hatalmi különbség áll fenn a kapcsolatban, miközben a domináns fél jutalmazásra és büntetésre épülő technikákkal tartja függő helyzetben áldozatait. Traumás kötés előfordulhat családon belül, párkapcsolatban, barátságban, munkahelyi kapcsolódásban vagy akár különböző közösségekben, gyülekezetekben is. 

Traumás kötés akkor alakul ki, amikor a menekülés útja el van zárva előlünk, a helyzet azonban folyamatosan túlterheli a pszichés működésünket. Így tudattalanul úgy védekezünk, hogy egy hamis képet alkotunk a szituációnkról, ami elviselhetővé teszi számunkra a borzalmakat. Aki átélt már bántalmazást, vagy foglalkozott áldozatokkal, valószínűleg megfigyelte, hogy annak ellenére, hogy komoly sérüléseket szenvedtek el, mégis erősen ragaszkodnak bántalmazójukhoz és nehezen tudnak szabadulni bűvköréből. Tévesen azt hihetjük, hogy az áldozatok elvesztették a józan eszüket, viszont egyáltalán nem erről van szó. Ami ilyenkor történik, az valójában az agyunk legadaptívabb megküzdése az adott szituációban. Erős érzelmi kötődés nélkül lehetetlen túlélni egy bántalmazó kapcsolatban vagy közösségben a mindennapokat. Az áldozatok a szívük mélyén tisztában vannak vele, hogy rengeteg igazságtalan fájdalmon mennek keresztül. Mindeközben tudják, hogy a bántalmazójuk, és sok esetben a környezetük sem validálná ezeket az érzéseiket, így azokat elfojtják magukban. Mivel az elkövetők nem vállalják a felelősséget a tetteikért, a kapcsolatban a bántások miatt keletkező bűntudatot és szégyent az áldozatok veszik magukra a másik fél helyett. Így egy ördögi körforgásba kerülnek: önmagukat egyre gyengébbnek és rosszabbnak, a bántalmazót egyre erősebbnek és jobbnak látják. Egy idő után el sem tudják képzelni, hogy képesek lennének gondoskodni magukról és megállni a helyüket az ismeretlenben. Emellett az elnyomó fél egy másik gyakori technikája, hogy meggyőzi áldozatait, hogy rajta kívül senki sem fogadná el őket. Az áldozatok így elhitetik magukkal, hogy az a birtoklási vágy és leuralás, amit a bántalmazó részéről tapasztalnak, egyenlő a szeretettel, a dinamikában keletkező probléma pedig az ő szerethetetlenségükből fakad. Amikor ebben az állapotban vannak az áldozatok, gyakran idealizálják bántalmazójukat, önmagukat pedig értéktelennek gondolják. Ez vezet ahhoz, hogy mindent megtesznek azért, hogy az elnyomó kedvében járjanak. 

Mint láttuk, akkor alakulhat ki traumás kötés, amikor hatalmi különbség áll fenn az áldozat és bántalmazója között, valamint az elnyomó fél jutalmazó-büntető technikákkal függőségi helyzetben tartja áldozatait. Jutalmazás alatt azokat a “jó” időszakokat kell érteni, amikor az elnyomó manipulatív módon megadja áldozatainak azokat a dolgokat, amik egy egészséges kapcsolatban magától értetődőek és állandóan jelen vannak, mint például a tisztelet, törődés és érzelmi kapcsolódás. A büntetés módjai szintén változatosak lehetnek, a szóbeli vagy fizikai aggressziótól kezdve az elhanyagoláson keresztül a passzív agresszív megnyilvánulásokig. A traumakötés alapú kapcsolatok a kiszámíthatatlanságra, megfélemlítésre és dominanciára épülnek. Mindezeknek az a célja, hogy az elnyomó folyamatosan a saját kezében tarthassa a kontrollt. Ahogy mélyül a traumás kötés, úgy veszti el identitását és cselekvőképességét az áldozat. Egyre erősebben látszanak rajta az érzelmi tompaságnak, depressziónak, szorongásnak és gyásznak a jelei. Önmagukról alkotott képük idővel szinte teljesen átalakul a bántalmazó róluk alkotott képévé. Hanghordozásuk, testtartásuk megváltozik, energiaszintjük csökken, gyakran magányba burkolóznak és félnek kapcsolatot létesíteni másokkal. Emögött az a szégyenérzet áll, amit a bántalmazó dinamika teremtett. Így tartja némaságban és izolációban a bántalmazás az áldozatokat. 

Gyakran megfigyelhetjük azt az ellentmondásosnak tűnő jelenséget, hogy a traumakötés időszakában az áldozatok hajlamosak igen pozitív fényben feltüntetni bántalmazójukat, annak ellenére, hogy nonverbális kommunikációjuk erős diszkomfortérzésről árulkodik. Ez az úgynevezett kognitív disszonancia jelenségéből ered, ami akkor lép fel, ha valami, amit igaznak gondolunk  (például, hogy a bántalmazó önzetlenül törődik velünk), ellentétben áll a mindennapi tapasztalatainkkal (tehát, hogy cselekedetei ezt a hiedelmünket újra és újra megcáfolják). Ez a kettősség szorongást okoz, mégis az elviselhetőbb rosszat választjuk: minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megpróbáljuk elhinni, hogy a tények ellenére igazunk van. 

Ahhoz, hogy megállapíthassuk, hogy jelenleg traumakötésben vagyunk-e, érdemes feltennünk a következő kérdéseket: 

• Továbbra is várod, hogy a bántalmazó megváltozzon, annak ellenére, hogy többszöri szembesítés után is elhárította a felelősségvállalást a tetteiért? 

• Úgy érzed, hogy nem tudnál élni az elnyomó nélkül, annak ellenére, hogy jelentős frusztrációt és szenvedést élsz meg a jelenlétében? 

• Értéktelennek látod-e magad, akit a bántalmazón kívül senki nem tud szeretni hibái vagy gyengeségei miatt?

• Észleled-e magadon a depresszió és szorongás tüneteit? 

• Állandó bűntudat és szégyen gyötör a kapcsolatodban vagy közösségedben fennálló problémák miatt? Úgy érzed, hogy neked kell megoldani ezeket a nehézségeket? 

• Úgy érzed, nem mersz másoknak őszintén megnyílni arról, amit naponta megélsz, mert úgysem hinnének neked, esetleg annyira széggyelled magad miatta? 

• Amikor jó dolgokat tapasztalsz, hajlamos vagy-e azok a jelentőségét felnagyítani az állandó bántások és elhanyagolás ellensúlyozására? Úgy érzed, örülnöd kell annak, hogy legalább ennyit kapsz?

• Kifogásokat keresel-e a bántalmazó viselkedésére, úgy mint: rossz napja, nehéz gyerekkora volt, mentális betegség miatt viselkedik tiszteletlenül?

• Amennyiben már kiléptél egy korábbi bántalmazó szituációból, azon kapod-e magad, hogy az új kapcsolataid is hasonló dinamikára épülnek? Úgy tűnik, mindig bántalmazók vesznek körül? 

Amennyiben több kérdésre igennel válaszoltál, valószínűleg traumás kötés alatt állsz, ami megnehezíti a gyógyulásodat. Ne keseredj el, ha ezt tapasztalod, a legfőbb, hogy őszinte legyél magaddal és feltárd azokat a területeket, amiken dolgoznod kell. Ráadásul nem kell egyedül szembenézned ezekkel a problémákkal, bátran kérj segítséget olyan hozzáértő szakembertől, aki ismeri a bántalmazás dinamikáját és segíthet neked kijönni az egészségtelen kötődésből, hogy továbbléphess a gyógyulás útján. 

Azért annyira nehéz megtörni a traumás kötést, mert amikor az áldozatok szembenéznek a bántalmazás fájdalmas valóságával, egy világ omlik össze bennük. Mindaz, amit addig igaznak hittek, pusztán önáltatás volt. Ugyanígy tisztában vannak azzal is, hogy kevesen hisznek majd neki, ha kapcsolatuk vagy közösségük valódi természetét feltárják. Emiatt hihetetlen erőre van szükség ahhoz, hogy egy elszenvedő képes legyen megtörni a traumás kötést és mind fizikailag, mind érzelmileg megszabaduljon a bántalmazó hatalma alól. Általában akkor történik meg ez a lépes, amikor az áldozat olyan erőforrásokhoz jut, amik segítenek számára szembenézni kiszolgáltatott helyzetével és megbirkózni a fájdalmas érzéseivel. Ezek lehetnek támogató kapcsolatok, empatikus lelkigondozók, sikerélmények a munkában, anyagi függetlenség elérése vagy releváns új tudás elsajátítása. Mindezek az erőforrások egyrészt abban segítik az áldozatokat, hogy megtapasztalják azt a valódi törődést és megbecsülést, amit bántalmazójuktól sosem kaptak meg, másrészt birtokba vegyék önmaguk cselekvőképességét és autonómiáját. Ahogy a kontraszt egyre erősebbé válik a valódi és hamis szeretet között, hirtelen megnyílik az út a gyógyulás felé. A traumakötés megtörése az első és egyben az egyik legnehezebb lépés a valódi szabadság felé. 

A traumakötés megtörése a valósággal való szembenézést jelenti. Innentől az áldozatok felhagynak az állandó önvádlással és reális képet kapnak bántalmazójukról. Megszűnik az idealizált kép, és elmúlik a kognitív disszonanciából származó szorongás. A felszabadultsághoz azonban depresszív tünetek is társulnak, ugyanis a korábbi hamis kép nem véd tovább a bántásoktól. Egyértelművé válik a helyzetük igazságtalansága és a bántalmazás realitása. Azonban a fájdalmas élményeket egyben újult erő és cselekvőképesség is kíséri. Visszatér lerombolt önbecsülésük és megerősödik autonómiájuk. Képessé válnak arra, hogy mind önmagukat, mind bántalmazójukat reálisan lássák és nem vállalnak többé felelősséget mások bűneiért. Megértik, hogy a bántalmazónak csak addig van hatalma felettük, amíg ahhoz ők is hozzájárulnak. Elkezdenek Istenbe kapaszkodva megszabadulni attól az önmagukról alkotott képtől, amit bántalmazójuk erőltetett rájuk, ezáltal képessé válnak olyan döntéseket hozni, amik a javukat szolgálják. A traumás kötésből való szabadulás végső fokmérője, hogy az áldozatok a bántalmazó dinamikából szabadulva már nem kerülnek újabb elnyomó hatalma alá, hanem képessé válnak önbecsülésük és függetlenségük fenntartására. 

,,Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád. Ha rád támadnak is, nem tőlem lesz az. Aki rád támad, elesik veled szemben.” Ézsaiás 54:14.-15.

Ajánlott olvasmány:

Judith Herman (219): Trauma és gyógyulás - az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig 

Ahová fordulhatsz, amennyiben át szeretnéd beszélni a helyzetedet egy szakértővel:

https://segelyszervezet.hu/kiknek-segitunk/aszeretetnemart/