Amikor másképp működünk: neurodivergencia a gyülekezetekben (Fókuszban az ADHD)

 "Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt." (Zsidók 4:15)

Az emberi agy egy csodálatos és rendkívül összetett alkotás. Ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy nincs két teljesen egyforma idegrendszer sem. Mégis, hajlamosak vagyunk arra, hogy egy szűk sávot tekintsünk "normálisnak", és minden ettől eltérőt hibásnak, javítandónak bélyegezzünk. Ez a szemlélet sajnos gyakran a keresztény közösségekben is megjelenik, pedig Isten változatos teremtett világában a neurológiai különbözőségeknek is helyük van.

A "neurodivergencia" kifejezés az 1990-es években jelent meg először. A "neuro" az idegrendszerre utal, míg a "divergencia" eltérést, különbözőséget jelent. A fogalom azokat az embereket írja le, akiknek az agya másképp működik, mint amit a társadalom tipikusnak tekint - ide tartozik például az ADHD, az autizmus spektrum állapot, a diszlexia vagy a magas szenzitivitás (HSP), bár a lista közel sem teljes. A "neurotipikus" ennek ellentéte: olyan személy, akinek az idegrendszeri működése megfelel a többségi társadalom által megszokottnak. Fontos megérteni, hogy a neurodivergencia nem betegség vagy rendellenesség, hanem az emberi idegrendszer természetes változatosságának egy formája.

De mit is jelent mindez a gyakorlatban? Képzeljük el Évát, egy harmincas éveiben járó keresztény nőt, aki rendszeresen késve érkezik az istentiszteletekre. A gyülekezet többi tagja ezt tiszteletlenségnek véli, pedig Éva már kora reggel felkel, hogy időben odaérjen. Mégis, mikor indulnia kellene, lehet, hogy minden igyekezete ellenére annyira belemerül egy számára érdekes tevékenységbe, hogy ismét elkésik. Az is lehet, hogy rosszul méri fel a pakolásra és az utazásra szükséges időt, ami ugyanehhez a végkifejlethez vezet. ADHD-val él, amit nemcsak, hogy a közössége nem ért meg, az is lehet, hogy ő maga sem tud erről. Mindössze annyit érzékel, hogy hiába próbál változni, minduntalan elbukik és kudarcot vall, amiért magát vádolja.

Vagy itt van Péter esete, aki tinédzserként került egy új gyülekezetbe. Az ifjúsági alkalmakon gyakran megszólták, amiért "túl hangos", "túl izgága", vagy épp azért, mert nem tudott csendben ülni a bibliatanulmányozás alatt. Az ifjúsági vezető többször is félrevonta, hogy figyelmeztesse: "egy igazi keresztény ember tudja kontrollálni magát". Péter egyre inkább szégyellte magát, majd végül elhagyta a közösséget, mert úgy érezte, nem tud megfelelni az elvárásoknak.

Ezek a történetek sajnos nem egyediek. Számos neurodivergenciával élő testvérünk tapasztal hasonló meg nem értést, ítélkezést vagy akár kiközösítést keresztény közösségekben. Sokan hallják azt, hogy "csak jobban kéne próbálkoznod", "mindenki tud normálisan viselkedni, ha akar", vagy hogy "imádkozz többet, és Isten meggyógyít ebből". Ezek a mondatok azonban nemcsak, hogy nem segítenek, de további traumákat és sérüléseket okoznak, és sokakat eltávolítanak Istentől és a közösségtől.

A helyzet különösen fájdalmas, hiszen a Biblia szerint mindannyian Isten képmására teremtettünk, és értékesek vagyunk az Ő szemében. A neurodivergencia nem betegség, amit meg kell gyógyítani, és nem is jellembeli gyengeség, amit le kell győzni. Ez egy neurológiai különbözőség, az emberi sokszínűség egy természetes formája. Az érintettek eltérő idegrendszeri felépítésük miatt máshogyan működnek, mint a többségi társadalom, emiatt vannak olyan területek az életükben, amiket tudatos munkával fejleszteniük kell, viszont olyan erősségeik is, amivel a többség nem rendelkezik. 

Cikksorozatunk első részében az egyik leggyakoribb neurodivergenciával, az ADHD-val fogunk részletesebben foglalkozni. Célunk, hogy segítsünk megérteni ezt az állapotot, felismerni a jeleit, és támogatni tudjuk azokat a testvéreinket, akik ezzel élnek. Hiszen Krisztus testében mindenkinek helye van, és mindannyian gazdagítjuk a közösséget a magunk egyedi módján.

Az ADHD - több, mint amit elsőre gondolnánk

Az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, magyarul figyelemhiányos hiperaktivitás zavar) az egyik leggyakoribb neurodivergencia, amely a népesség körülbelül 5-7%-át érinti. Bár sokáig "gyermekbetegségnek" tartották, ma már tudjuk, hogy felnőttkorban is jelen van, csak másként nyilvánul meg. Gyermekkorban a fiúknál diagnosztizálják gyakrabban, feltehetően a külsőleg jól látható hiperaktív és impulzív vonások miatt (a lányok esetében az ADHD sokszor teljesen más formában, leginkább figyelemzavar formájában jelenik meg). Sajnos emiatt nőknél sokszor később vagy egyáltalán nem ismerik fel az érintettséget, de előfordul az is, hogy félrediagnosztizálják őket (például szorongásos zavar és/vagy depresszió, bipoláris zavar, borderline személyiségzavar, generalizált szorongás néven).

Biológiai háttér: amikor másként "huzalozott" az agy

Az ADHD nem nevelési hiba vagy jellemgyengeség eredménye, hanem genetikailag meghatározott idegrendszeri sajátosság. Az örökletesség mértéke kifejezetten magas, 74-80% közötti, ami azt jelenti, hogy ha valamelyik szülő ADHD-s, nagy valószínűséggel gyermekei közül is lesz érintett. A környezeti tényezők szerepéről megoszlanak a vélemények: egyes kutatók szerint bizonyos környezeti hatások (például a terhesség alatti stressz vagy egyes vegyi anyagok) felerősíthetik a genetikai hajlamot, de önmagukban nem okoznak ADHD-t.

Az ADHD-s agy másként működik, különösen a frontális lebeny területén, amely a végrehajtó funkcióinkért (tervezésért, kivitelezésért, önkontrollért) felelős. Az idegsejtek közötti kommunikáció - amely a szinapszisokban, az idegsejtek találkozási pontjainál zajlik - kevésbé hatékony. Az ingerületátvivő anyagok, különösen a dopamin és a noradrenalin szintje és működése eltér a megszokottól. Ennek következtében az ADHD-s agy másként szűri és dolgozza fel az ingereket: ami másnak "háttérzaj", az neki ugyanolyan fontos lehet, mint a lényeges információ. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például egy beszélgetés során ugyanolyan erősen érzékeli a háttérben folyó másik társalgást, a szellőző zúgását, a ruha címkéjének karcolását vagy az utcáról beszűrődő autók hangját, mint a beszélgetőpartner szavait. Az agy nem tudja automatikusan kiszűrni a "lényegtelen" ingereket, minden információ egyforma hangsúllyal érkezik be. Ez különösen megterhelő lehet például egy istentiszteleten, ahol az érintett egyszerre próbálja feldolgozni az igehirdetést, a padtárs mozgolódását, a légkondi hangját, a kivetítőn vibráló betűket és a saját belső gondolatait - miközben mindezt nem tudja fontossági sorrendbe állítani.

Az ADHD három arca

Az ADHD-nak három fő megjelenési formája van:

Túlnyomórészt figyelemhiányos típus
Ezt a típust gyakran "csendes ADHD-nak" is nevezik, és különösen lányoknál/nőknél fordul elő gyakrabban. Az érintettek gyakran "álmodozónak", "szórakozottnak" tűnhetnek. Nehezükre esik a figyelem fenntartása, könnyen elkalandoznak gondolataik, gyakran "elvesznek a részletekben". Jellemző rájuk a feledékenység, a szervezési nehézségek, és hogy kerülik azokat a feladatokat, amelyek tartós mentális erőfeszítést igényelnek, például egy könyv elolvasása  vagy tanulmányaik befejezése. 

Túlnyomórészt hiperaktív-impulzív típus
Ennél a típusnál a motorikus nyugtalanság és az impulzuskontroll nehézségei dominálnak. Az érintettek nehezen tudnak egy helyben ülni, olyan, mintha “motor hajtaná őket". Impulzívak: közbevágnak mások beszédébe, nehezen várják ki a sorukat, gyakran előbb cselekszenek, mint gondolkodnának. Gyermekeknél ez lehet hangos és sok beszéd, állandó mozgás, felnőtteknél inkább belső nyugtalanság, láb dobolása, esetleg tárgyakkal való babrálás formájában jelentkezhet, esetleg impulzív döntésekben, túlköltekezésben, időnként heves érzelmi reakciókban. 

Kombinált típus
Ez a leggyakoribb forma, amelyben mind a figyelemhiányos, mind a hiperaktív-impulzív tünetek jelen vannak. Az érintettek egyszerre küzdenek a koncentrációs nehézségekkel és a túlzott aktivitással/impulzivitással. A tünetek aránya és intenzitása egyénenként változó lehet, és életkoronként, sőt akár napszakonként is változhat az, hogy éppen melyik terület okoz nagyobb kihívást.

Fontos megértenünk, hogy bár vannak közös vonások, minden ADHD-s személy egyedi. Nem szerencsés valakit a diagnózisával azonosítani - ők olyan személyek, akiknek az agya bizonyos területeken másként működik. Törekedjünk arra, hogy az ilyen ismerőseinket ne hibáztassuk azokért a nehézségekért, amelyekkel ők maguk is küzdenek, és tudjuk őket elfogadni és szeretni ebben az állapotukban.

Az előbbiekben felvázolt tünetek és jellemzők csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Az ADHD ugyanis nem egy jól körülhatárolható, specifikus területre korlátozódó különbözőség. Ahogy egy érintett fogalmazott: "Az ADHD nem olyan, mint egy szemüveg, amit levehetek, ha épp nem olvasok. Ez egy állandóan jelen lévő sajátosság, ami befolyásolja azt, ahogyan érzékelek, gondolkodom, érzek és cselekszem - még akkor is, amikor ez nem nyilvánvaló." 

A végrehajtó funkciók kihívásai

A végrehajtó funkciók olyan képességek, amelyek lehetővé teszik, hogy megtervezzük és kivitelezzük cselekedeteinket. Az ADHD-sok számára ezek különös kihívást jelentenek. 

Nézzük a leggyakoribb területeket:

Idővakság
Mi ez? Az időérzékelés zavara, amikor nehéz megbecsülni az idő múlását és a feladatokhoz szükséges időt.
Hogyan jelenik meg? Gyakori késések, határidők elmulasztása.
Téves értelmezés: "Ha fontos lenne neked az istentisztelet, időben indulnál. Csak lustaságból késel folyton."

Munkamemória problémák
Mi ez? Nehézség az információk rövid távú megtartásában és feldolgozásában.
Hogyan jelenik meg? Bibliaversek megjegyzésének nehézsége, több lépésből álló feladatok követésének problémája.
Téves értelmezés: "Ha jobban szeretnéd Istent, jobban követnéd az utasításaimat. Nem elég buzgó a szíved."

Érzelmi szabályozás
Mi ez? Az érzelmek intenzitásának és kifejezésének szabályozási nehézsége.
Hogyan jelenik meg? Erős érzelmi reakciók, könnyen jövő könnyek vagy düh.
Téves értelmezés: "Egy érett keresztény tudja kontrollálni az érzelmeit. Neked még sokat kell növekedned hitben."

Cselekvések indítása
Mi ez? Nehézség a feladatok elkezdésében, még ha fontosak is.
Hogyan jelenik meg? Halogatás, "lebénulás" fontos feladatok előtt.
Téves értelmezés: "Ha valóban szeretnél szolgálni, nem halogatnád a feladataid elvégzését. Nem vagy megbízható gyülekezeti tag."

A meg nem értettség keresztje

"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" (Máté 7:1)

"Te nem bírsz a gyerekeddel?" "Biztosan túl sok cukrot adsz neki!" "A mai szülők túl megengedőek..." “Nálunk a gyerek tudta, hol a helye - megfelelő nevelés mellett nem csinálna ilyeneket a tiéd sem” - ismerősen csengenek ezek a mondatok? Sajnos gyakran hallanak hasonló megjegyzéseket azok a szülők, akiknek ADHD-val élő gyermekük van. A gyülekezeti közösségben különösen fájdalmasak az olyan vélemények, amelyek szerint az ima hiánya, a nem megfelelő fegyelmezés vagy a szülői alkalmatlanság állna a "viselkedési problémák" hátterében. Pedig ezek a szülők gyakran a végkimerülésig küzdenek azért, hogy segítsék gyermeküket, miközben maguk is tehetetlennek érzik magukat a meg nem értettség keresztje alatt.

Ez a hozzáállás sajnos nem egyedi eset. Hány olyan testvérünk lehet, aki csendben szenved, esetleg diagnózis nélkül küszködik hasonló nehézségekkel? Hányan vannak, akik családjukkal együtt már el sem jönnek a gyülekezetbe, mert túl sokszor hallották, hogy "nem elég érettek hitben", "nem elég odaszántak", vagy hogy "jobban kéne próbálkozniuk"?

A "maszkolás" különösen nagy terhet jelent az ADHD-val élők számára. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan próbálják elrejteni nehézségeiket, "normálisnak" tűnni a külvilág szemében. Egy ADHD-s gyülekezeti tag például hatalmas energiát fektethet abba, hogy csendben üljön az istentiszteleten, miközben belül küzd a nyugtalansággal. Vagy egy szolgálatvezető látszólag tökéletesen szervezetten vezeti az alkalmat, de otthon összeomlik a kimerültségtől, mert minden apró részletre tudatosan kellett figyelnie. Ez az állandó maszkolás rendkívül megterhelő mentálisan és érzelmileg is, gyakran szorongáshoz és kiégéshez vezet. Különösen nehéz ez egy olyan környezetben, ahol az érintett attól tart, hogy "lelki éretlenségnek" bélyegeznék, ha megmutatná valódi küzdelmeit.

Az érme másik oldala

Miközben az ADHD valóban számos kihívással jár, fontos megemlítenünk azokat az erősségeket is, amelyek gyakran együtt járnak vele. Ezek a következők:

• A hiperfókusz állapotában képesek hosszú órákon át intenzíven dolgozni egy számukra érdekes feladaton;

• Újszerű problémamegoldás, "doboz kívüli" gondolkodás jellemzi őket;

• Kiemelkedő teljesítményre képesek krízishelyzetekben;

• Nagy energiával és lelkesedéssel vetik bele magukat a számukra nagy  jelentőséggel bíró projektekbe;

• Erős igazságérzet és empátia jellemzi őket. 

• Kreatívak, gyakran igen tehetségesek különböző művészeti ágakban.

"Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai." (Róma 12:4-5)

Hogyan tovább?

Szeretnénk pár gyakorlati tanácsot nyújtani az érintetteknek, valamint támpontot adni azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke él ADHD-val. Magyarországon az ADHD diagnosztizálása és kezelése elsősorban (gyermek)pszichiátriai és pszichológiai szakrendeléseken, valamint neurológiai szakrendeléseken történik. Az ADHD-s gyerekek és felnőttek számára elérhető kezelési lehetőségek közé tartozik a pszichoterápia, viselkedésterápia, különböző fejlesztő foglalkozások, valamint a kiegészítő gyógyszeres terápia a tünetek súlyosságától függően.  Az alábbi helyeken és intézményekben találhatsz segítséget:

1. Gyermekpszichiátriai és pszichológiai szakrendelések

• A nagyobb városokban, például Budapesten, Debrecenben, Szegeden vagy Pécsen számos gyermekpszichiátriai központ működik.

• A legnagyobb intézmények közé tartozik a Vadaskert Gyermekpszichiátria Kórház és Szakambulancia, valamint a Heim Pál, illetve Bethesda Gyermekkórházak Budapesten, amely kifejezetten gyermekek és serdülők pszichiátriai ellátására specializálódott, és ADHD-val is foglalkozik.

2. Nevelési Tanácsadók és Pedagógiai Szakszolgálatok

• Ezek az intézmények elsősorban diagnosztikai és fejlesztési segítséget nyújtanak. Az ADHD-s gyermekek részére egyéni fejlesztési terveket és különböző hasznos (pl érzelem és viselkedésszabályozást gyakorló) programokat állíthatnak össze.

3. Klinikai pszichológusok és pszichoterapeuták

• Magánrendelőkben számos szakember elérhető, akik ADHD-s gyermekekkel vagy felnőttekkel foglalkoznak. A kognitív viselkedésterápia például hatékony kezelési mód lehet.

4. Gyógyszeres kezelés

• Bizonyos esetekben, amikor a tünetek jelentősen megnehezítik az érintett gyermek vagy felnőtt mindennapjait, gyógyszeres kezelés alkalmazása is javasolt a pszichés támogatás mellett. A gyógyszeres kezelést gyermekpszichiáterek vagy neurológusok írhatják fel, például metilfenidát tartalmú készítményeket, amelyek az ADHD tüneteit enyhíthetik. Magyarországon ezek szakorvosi kontroll mellett érhetők el.

5. Felnőtt ADHD kezelése

• Felnőtteknél a diagnosztikát és a kezelést általában pszichiáterek végzik. Egyre több figyelem irányul a felnőtt ADHD problémájára, és több szakrendelő is foglalkozik ezzel a célcsoporttal.

Hogyan kezdheted el?

1. Háziorvos vagy gyermekorvos beutalója: A háziorvos vagy a gyermekorvos tud beutalót adni egy (gyermek)pszichiátriai szakrendelésre vagy szakszolgálathoz.

2. Közvetlen kapcsolatfelvétel: Bizonyos magánintézmények és szakrendelők beutaló nélkül is fogadják a pácienseket.

Ha arra gyanakszol, hogy érintett lehetsz, érdemes első lépésként egy megbízható tesztet kitöltened. A következő kérdőívet például jó szívvel tudjuk ajánlani: 

https://bura.hu/tartalmak/adhd-teszt/

Azonban ne felejtsd, hogy ez csak egy gyors képet ad arról, hogy mennyire lehetsz érintett, a hivatalos diagnózishoz hosszabb vizsgálatra és szakemberek segítségére lesz szükséged. 

A változás ideje

Képzeljük el azt a fiatal felnőttet, aki évek óta küzd önmagával. Nem érti, miért nem tud olyan "rendes" lenni, mint a többiek. Miért nem tudja követni az igehirdetést úgy, mint mások? Miért nem tud "eléggé" figyelni az imádság közben? Miért csúsznak ki a száján impulzív megjegyzések, amiket aztán megbán? Talán azt gondolja magáról, hogy rossz keresztény, nincs elég hite, vagy hogy Isten kevésbé szereti őt.

De mi lenne, ha ehelyett azt az üzenetet hallaná, hogy Isten pontosan ilyennek teremtette őt? Hogy az agya egyedi működése nem hiba, hanem a teremtettség sokszínűségének része? Hogy a küzdelmei nem a hit hiányából fakadnak, és hogy vannak eszközök, stratégiák, amelyek segíthetnek?

"Áldalak, amiért csodálatosan alkottál, és amiért csodálatos minden műved. Lelkem ismeri jól mindezt." (Zsoltárok 139:14)

Az ADHD diagnózis sokak számára felszabadító élmény. Végre nevet tudnak adni annak, amivel egész életükben küzdöttek. Megértik, hogy nem jellemgyengeség vagy hitbeli éretlenség áll a háttérben. És ami talán a legfontosabb: rájönnek, hogy nincsenek egyedül.

Keresztény közösségként felelősségünk van abban, hogy olyan befogadó környezetet teremtsünk, ahol minden testvérünk - függetlenül attól, hogy az agya hogyan működik - otthonra találhat. Ahol nem ítélkezünk, hanem támogatunk. Ahol nem bélyegzünk meg szülőket a gyermekeik viselkedése miatt. Ahol megértjük, hogy a különbözőség nem egyenlő egy alsóbbrendű, javításra szoruló állapottal.

"Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére." (Róma 15:7)

Ha magadra ismertél ebben a cikkben, tudnod kell: nem vagy egyedül, és nem vagy kevesebb másoknál. Ha pedig neurotipikus olvasóként követted végig ezt az írást, kérünk, légy te az a személy, aki megérti, elfogadja és támogatja neurodivergenciával élő testvéreit. Mert mindannyian Isten képmására teremtettünk, és mindannyiunknak helye van az Ő családjában.

Ajánlott irodalom:
Jessica McCabe: How to ADHD (Rodale Pr, 2024)