Bejegyzések

Amikor a hallgatás (is) bűn

Kép
  Egyházvezetők felelőssége a visszaélések kivizsgálásában ,, Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet.” János 7:24 „A gonosszal szembeni hallgatás maga is gonosz: Isten nem tart majd bűntelennek minket. A hallgatásunk maga beszédes. Tétlenségünk maga cselekvés.” - Dietrich Boenhoffer, a náci megszállás ellen aktívan fellépő lelkipásztor Számos szomorú esettel találkozhatunk, amikor egy gyülekezetben szellemi vagy érzelmi bántalmazás történik, és erről több lelkipásztor, sőt az egyház vezetősége is tudomást szerez, mégsem történnek konkrét lépések a helyzet orvoslására. De vajon ezeknek a felettes szerveknek kötelességük-e fellépni az ilyen esetekben, vagy sem? Ebben a cikkben ezt a kérdést járjuk körül. Fontos leszögezni, hogy bár előfordulnak "téves bejelentések" – amikor valaki személyes sérelemből vagy haragból jogtalanul vádol meg egy gyülekezetet vagy vezetőt –, sajnos sokkal gyakoribb, hogy a valid bejelentéseket nem veszik komolyan. A tapasztala...

Amikor másképp működünk: neurodivergencia a gyülekezetekben (Fókuszban az ADHD)

Kép
  "Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt." (Zsidók 4:15) Az emberi agy egy csodálatos és rendkívül összetett alkotás. Ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy nincs két teljesen egyforma idegrendszer sem. Mégis, hajlamosak vagyunk arra, hogy egy szűk sávot tekintsünk "normálisnak", és minden ettől eltérőt hibásnak, javítandónak bélyegezzünk. Ez a szemlélet sajnos gyakran a keresztény közösségekben is megjelenik, pedig Isten változatos teremtett világában a neurológiai különbözőségeknek is helyük van. A "neurodivergencia" kifejezés az 1990-es években jelent meg először. A "neuro" az idegrendszerre utal, míg a "divergencia" eltérést, különbözőséget jelent. A fogalom azokat az embereket írja le, akiknek az agya másképp működik, mint amit a társadalom tipikusnak tekint - ide tartozik például az ADHD, az autizmus spektrum állapo...

Isten hangja vagy elménk játéka? II. (A spirituális élmények és a mentális egészség határán)

Kép
Előző írásunkban azokat a mentális állapotokat és zavarokat vizsgáltuk meg, amelyek befolyásolhatják, hogyan észleljük és értelmezzük az isteni vezetést. Láthattuk, hogy a skizofrénia, a bipoláris zavar vagy éppen a pszichózis olyan élményeket produkálhat, amelyeket az érintett könnyen isteni eredetűnek tulajdoníthat. Ezekben az esetekben azonban az egyén általában maga is szenved állapotától, és megfelelő segítséggel, kezeléssel állapota javítható. Most egy olyan területet vizsgálunk meg, ahol nem csak egy-egy betegség tünetéről, hanem sok esetben tudatos manipulációról van szó. A "sötét triád" (dark triad) néven ismert három személyiségzavar – a nárcizmus, a machiavellianizmus és a pszichopátia – különösen romboló lehet, amikor vallási környezetben jelenik meg.  A dark triad árnyékában A sötét triád olyan személyiségvonásokat takarnak, amelyek alapvetően különböznek a korábban tárgyalt mentális zavaroktól. Míg az előző esetekben az érintettek szintén segítségre szorulnak, a...