Pénzügyi visszaélések bántalmazó közösségekben II.

 

Az előző cikkben arról volt szó, hogy milyen jellegű pénzügyi visszaélésekkel találkozhatunk „álkeresztény” körökben. A Trance című film kapcsán a teljesség igénye nélkül soroltam fel olyan lehetőségeket, amelyekkel nemhívők próbálnak pénzhez jutni a keresztények átverése által. Jelen írás a leuraló keresztény gyülekezetekben előforduló anyagi jellegű bántalmazásról szól. Ahogyan minden közösség más és más, az esetlegesen megjelenő problémák is azok, amik ezen a területen megjelenhetnek.

A következőben pontokba szedve fogok egy-egy témát felvillantani. A lista tájékoztató jellegű, számos, ezektől eltérő esettel lehet találkozni a toxikus közösségekben.

1.  Nagy a hangsúly a tanításokban az adakozásra való buzdításról.

Sokszor az adakozást mintegy fals pénzügyi befektetésként jelenítik meg: „fektess be Istenbe, és Ő annak sokszorosát adja vissza”. Isten nem egy bank; gondot visel szükségeinkről, de ez nem egyszerűsíthető le egy egyszerű adok-kapok modellre.

 

2.  Tanítások a tizedről; a név szerint szedett tized megjelenése.

A leuraló gyülekezetekben az esetek többségében megjelenik a pénzügyi bántalmazás. Ezeken a helyeken tized fizetése minden tag számára kötelező, és arra is van példa, hogy azt névvel kell beadni. Ezzel elérik, hogy visszakövethető és ellenőrizhető legyen, ki mennyit adott be – nem ritka, hogy nyilvánosság elé hozzák és megszégyenítik azt, aki nem fizetett, vagy késéssel fizette be a tizedet.

 

3.  Folyamatos visszaélések a gyülekezeti tagok anyagi és szellemi javaival.

Mivel a gyülekezetbe járók különféle hivatásokban jártasak, ezért magától értetődik, hogy a közösségben előkerülő problémákra első körben tőlük kérjenek segítséget. Ez jelenthet kétkezi munkát (pl. felújítások, építkezések), de szellemi munkát is (például, ha valaki egészségügyi dolgozó, akkor folyamatos elérhetőséget és segítségnyújtást igényelnek az érintettől). Ezek egyfelől önkéntes felajánlások (egy baráti kapcsolatban ki ne segítene a társának abban, amiben tud), másfelől viszont átcsaphatnak kihasználásba. Nem ritka az, hogy egy ilyen helyen az embertől heti több óra munkát várnak el szolgálat címén: szélsőséges esetben a gyülekezet a személy második munkahelyévé is válhat. Az elvégzett feladatokat az érintett gyakran már csak kötelességtudatból és külső nyomásra teszi, nem a Krisztusnak való engedelmességből (bár ez van kívülre kommunikálva). Ennek egyik következménye, hogy a személy kimerül a nagy terhelés miatt (egyszerre kell jelen lennie a családjában, a munkahelyén és a gyülekezetben), a másik pedig egy torz istenkép kialakulása („Isten szeretete teljesítményalapú – ha nem állok bele a rendszerbe, akkor nem leszek elég jó hívő”).

 

4.  A bőségesen befizetett tizedek és adományok ellenére nagy a spórolás a gyülekezetben; fontos szerepet kap a kiadások minimalizálása.

Ennek megnyilvánulási formái lehetnek, hogy a szeretetvendégségre, közös alkalmakra elvárás, hogy mindenki önkéntesen készítsen és/vagy vegyen ételeket, innivalókat. Ha a gyülekezet együttesen egy csoportként utazik valahová, pénzügyi támogatást nem adnak; van lehetőség anyagi segítséget kérni, de lenézik azt, aki nem maga fizeti a megjelenő költségeket.

Mi ebben a szokatlan? Az, hogy ezzel azt kommunikálják, hogy a pénznek nagy értéke van, és kötelességed rendszeresen hozzájárulni a gyülekezet működéséhez, de a te személyed már annyira nem fontos, hogy a sok beadott pénzből valamit viszontláss. Az „Isten mindent bőségesen vissza fog adni” jelmondat alatt a toxikusan működő csoport célja egy nagy pénzösszeg felhalmozása a gyülekezeti számlán.

 

5.  Céladományok gyűjtése, amik azután sosem érnek célba.

Az egyház vezetőségétől, missziós szervezetektől sokszor jönnek az ima- és anyagi támogatásra buzdító kérések. Katasztrófa történt; leégett egy ház; kitört a háború; egy másik közösség gyülekezeti házat szeretne magának építeni/ vásárolni – szükség van anyagi támogatásra. Személyes tapasztalatból ismerek olyan eseteket, ahol ezek a célgyűjtések nem értek célba, hanem a felhalmozott pénzt a gyülekezeti számlára helyezték el. (A tagok számára ez természetesen nem volt publikus; aki csak adott, azt hitte, hogy megfelelő helyre került a jó szívvel adományozott pénz.)

Ehhez kapcsolódik az a jelenség is, amikor a visszaélésben érintett lelkipásztor/ vezetőségi tag azáltal buzdít adakozásra, hogy elmondja, ő maga mekkora összeggel járul hozzá a célgyűjtéshez. Sajnos van rá példa, hogy ez a “bátorítás” nem több üres szavaknál, mert magára az adakozásra sosem került sor.

 

Az előzőekben főképpen a gyülekezet tagjai szemszögéből kaptunk betekintést a témába. A folytatásban egy roppant kényes, ám annál fontosabb nézőpontból tekintünk a jelenségre: milyen szerepe van ebben az eltorzult rendszerben a lelkipásztornak és a vezetőségnek? Szeretném hangsúlyozni, hogy az itt leírtak szélsőséges esetek, amelyek toxikus közösségeket jellemeznek, és semmiképpen sem általánosíthatóak az összes gyülekezetre/ vezetőségi tagra. A felsorolás sem teljes, pusztán jelzésértékű.

 

1.  Sokszor a lelkipásztor maga hozza fel a pénzügyi visszaéléssel kapcsolatos beszédtémákat.

Míg az előző cikkben bemutatott jelenség a színfalak mögött zajlott, és részben „könnyen látható” visszaélésekre épült (vagyis olyanokra, amelyek polgárjogi értelemben is bűncselekmények, pl. sikkasztás, adócsalás), addig itt olyan eszközök kerülnek előtérbe, amelyek nehezen bizonyíthatóak sokszor még a jogi kereteken belül vannak, úgynevezett kiskapus módszerek. Azzal pedig, hogy a lelkipásztor maga beszél a pénzügyi visszaélések lehetőségéről, és ő figyelmezteti a közösség tagjait erre a veszélyre, még a gyanú árnyékát is eltereli arról, hogy ő ebben érintett lenne.

A következőben ilyen megkárosításra adok példákat.

 

2.  Kislétszámú gyülekezet felé elvárás, hogy gondoskodjon egy teljes állású lelkipásztor anyagi kiadásairól.

Nem fogom definiálni, hogy hány főtől számít egy gyülekezet kis létszámúnak, és azt sem, hogy milyen összegű anyagi elvárások számítanak már túlkapásnak. Aki személyesen érintett a témában, az tudja, hogy az ilyen jellegű visszaélések nagyon nagy méreteket ölthetnek.

 

3.  A lelkipásztor egy „bábvezetőséget” állít fel, amivel eléri, hogy mindig a saját tervei és követelései valósuljanak meg.

A fenti állítás anyagi vonatkozásokkal jár, mert arra is van eset, hogy a lelkipásztor a vezetőségi tagokat befolyásolva folyamatos pénzügyi juttatásokat szavaztat meg magának (amelyekről a gyülekezet többi része nem tud). Ezek a juttatások lehetnek a következők: rezsitámogatás, benzinköltség fizetése havonta, lakásfelújítás/ építés kiadásainak egy részének átvállalása.

Hangsúlyozom, hogy előfordulhat olyan, hogy a lelkipásztornak, vezetőségi tagoknak valóban anyagi támogatásra van szükségük, de az akkor más módon valósul meg, mint az itt leírt példában (nyíltan, a gyülekezeti tagok jóváhagyásával és támogatásával).

 

4.  Egy szolgálat többszörösen van díjazva, fizetve.

Erre egy világi példa az lehetne, hogy egy boltban vett árunak több alkalommal kell kifizetni az árát: egyszer az egyik eladónak, egyszer a másiknak. Ez külső szemmel nézve azt jelentené, hogy az említett terméket többszörös áron vette meg a vevő, nem azon az áron, mint ami fel volt rajta tüntetve.

Hogyan jelenhet ez meg egy gyülekezetben? Például a lelkipásztor sok vendégszolgálatot vállal el – az utazás díját elkéri a saját gyülekezetétől és a fogadó gyülekezettől is (a tiszteletdíj mellett); gyülekezeti táborokban finanszíroztatja a maga és a családja szállásdíját – ha más gyülekezettel tartanak tábort, akkor onnan is elkéri ezt a költséget.

 

5.  A visszaélések ellenére saját magát követendő példaként állítja a gyülekezet elé.

Leggyakrabban ez abban az esetben fordulhat elő, ha a lelkipásztornak nincsen már lelkiismerete, bűntudata, azaz teljesen elszakadt a realitástól (lásd a Hazudhat-e a lelkipásztor? című korábbi cikkünket). Ilyenkor őszintén állítja, amit állít, mert maga előtt is tagadja a tetteinek súlyát. (Ezzel párhuzamosan, ha ugyanilyen viselkedésformát tapasztal valaki másnál, akkor ott képes józan erkölcsi ítéletet hozni, sőt, sokszor még keményebbet is, mint mások.)

 

A fentebb leírtak ismerősek azoknak, akik huzamosabb időt töltöttek egy ilyen közösségben, de talán elrettentőek azoknak, akik ezekkel még nem találkoztak. Az anyagi bántalmazás formái és nagysága sajnos nem ismer határokat; mindig lesz a felsoroltaknál „durvább” és „nagyobb” visszaélés. Bár az ilyen gyülekezetekben a tanításokban nagy hangsúlyt helyeznek a vezetőkben való feltétlen bizalomra és engedelmességre, mindig tartsd szem előtt, hogy ők is emberek, akik tévedhetnek.

Ha nem tudod, hogy a te közösséged érintett-e ilyen problémákkal, segíthetnek a következő kérdések:

·        Mennyire nyílt a pénzkelezés, a gyülekezeti kassza működése?

·        Van-e lehetőséged feltenni kérdéseket a pénzügyekkel kapcsolatban?

·        Érzel-e magadon egy külső nyomást, hogy amikor csak arra lehetőséged van, nagy összegekkel adakozz?

Ha a fenti kérdések megválaszolása után felmerült benned a gyanú, hogy nem működik minden egészségesen a gyülekezetedben, javaslom, hogy keress fel egy olyan megbízható barátot vagy  lelkigondozót, akinek el tudod mondani vívódásaidat. Egy további tanács, hogy ha tudsz, akkor olyan személyt keress, aki kívülről látja a közösséget (sokszor így egy objektívabb visszajelzést kaphatsz, mintha másik érintettel beszélnél).

Isten áldását és útmutatását kívánjuk az életedre:

a Vak voltam csapata