Az eltorzult valóság - a megtévesztett állapot

 

Bevezetés
Nyár van, tikkasztó meleg. A nap szemvakítóan süt; mikor az utcára lépsz, a világos felületek által visszavert fény bántja a szemedet. Mivel nincsen lehetőség a hőségre hivatkozva napokra bezárkózni a szobádba, felveszel egy napszemüveget, és mész a dolgodra. Miben fogja ez befolyásolni a látásodat? A lencse típusától függően más árnyalatban látod az utca képét, viszont cserébe a szemed nem könnyezik, és nem kell folyamatosan hunyorognod. Másképp látod a téged körülvevő világot? Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. A látott objektumok színárnyalata eltérő lesz azok eredeti színéhez képest, de egyéb jellemzőik nem fognak megváltozni. Mivel mindvégig a te kezedben van a döntés, hogy mikor veszed fel, illetve le a szemüveget, nem okoz problémát az sem, ha újból belépsz egy épületbe, ahol erre már nem lesz szükséged.
Az előző történet kezdődjék elölről, ezúttal kisebb módosításokkal. Most nem a szabadba lépsz ki, hanem egy emberekkel túlzsúfolt szobába mész be. Olyan érzésed van, mintha minden olyan szokatlan lenne. Elsőképp az tűnik fel, hogy bármennyire is próbálsz kapcsolódni a bent lévőkhöz, sehogy sem sikerül: folyamatosan olyan eseményekre és személyekre utalnak, amelyeket nem láttál, és akiket nem ismersz. A megoldást abban keresed, hogy mind több időt töltesz velük, de az eredmény nem változik. Mikor és kikkel történnek az általuk emlegetett események, amelyekre utalnak beszélgetéseikben?
Ekkor tűnik fel a második észrevétel, ami először a kellemetlen érzést okozta: mindenkin szemüveg van. Halovány színű, vékony keretes, amit távolról nem is lehet azonnal észrevenni. Annyira természetesen hat rajtuk, mintha az már nem egy külső tárgy, hanem a testük része lenne… Alighogy ezt a felfedezést megfogalmazod magadban, csak azt látod, hogy mosolyogva nyújtanak feléd is egyet. Kisebb kételkedéssel, de mégis örömmel fogadod: vajon most már te is a csapat teljes jogú tagja leszel? Hiszen éppen erre vártál!
Ez a szemüveg viszont roppant különös. Nem lát benne torzan az ember, de valamitől mégis szokatlan. Először fel sem tűnik ennek az oka - napoknak, de az is lehet, heteknek kell eltelnie ahhoz, hogy rájöjj, mitől érdekes ez a hétköznapi eszköz. Most már be tudsz kapcsolódni a beszélgetésekbe. Azaz te is látod azokat az embereket és eseményeket, akikről és amikről eddig csak a beszélgetésekben hallottál. Sőt, valahogy azt érzed, a közérzeted is jobb lett; azóta mintha kevésbé hallanád ki mások hangjából a rosszindulatot és a haragot, mint azelőtt. Olyan, mintha ez az aprócska, törékeny tárgy védelmet jelentene számodra, és általa valódi örömökre, barátokra leltél volna. 
A történetnek sajnos itt még nincs vége. Mert valamit nyertél - a szobából nézve mindent -, de valamit közben elvesztettél. A teremből hosszú idő után kilépve azt tapasztalod, hogy a külső világ nagyon megváltozott. Zordabb és barátságtalanabb lett, az emberek ridegebbek… és nem tudsz hozzájuk kapcsolódni. Mintha már nem beszélnétek ugyanazt a nyelvet. Ugyanott vagytok, ugyanazt látjátok, de másképpen élitek meg és fogjátok fel a körülöttetek zajló eseményeket. Ha a szobába visszamész, az idill folytatódik, de minden alkalommal, amikor kijössz, kudarcok sokasága következik. Hol rontod el? Hiszen keményen próbálkozol kapcsolódni a külsősökhöz, mégsem tudsz velük közös nevezőre jutni.
Akkor, amikor már a végletekig leritkítottad a külső világba tett utazásaidat, és bezárkóztál a szobába, hirtelen eszedbe jut valami. A szemüveg. Hogyan is kezdődött? Amikor azt felvetted, tudtál kapcsolódni a bentiekhez, viszont ezzel párhuzamban elidegenedtél a kintiektől… azért, mivel azon keresztül egy másik világot kezdtél látni. Egy olyan világot, ahol más dolgok történtek, ahol olyan emberekkel találkoztál, akikkel azelőtt nem volt lehetőséged. Egy olyan világot, ami védelmet jelentett a szobában történő furcsaságokkal szemben, és ami által kapcsolódni tudtál a csoport tagjaihoz. És csak jóval később vetted észre, hogy ezzel egyidőben teljesen elszakadtál a kinti léttől: a valóságtól. 
Ha csupán a szemüveg a gond okozója, akkor távolítsd el, és a probléma megoldódik. Viszont amikor nyúlnál érte, ijedten visszahúzod a kezedet. Nem tudod levenni. Most már nem. Túl sokáig volt rajtad, és részeddé vált azzal a torz látásmódjával együtt, amit először csak azért próbáltál ki, hogy segítséget nyújtson a szobában.

A megtévesztésről

Ha a megtévesztett állapotról beszélünk, akkor több aspektust kell figyelembe vennünk:

1. ez védelmet ad a csoporton belül, ahol ez az állapot állandósult;

2. elszakít a valóságtól, torzan láttatja a valódi problémákat (sokszor tagadja vagy kicsinyíti azok létét);

3. az érintett személy sokszor nem ismeri fel a torz látásmódját, amiben benne van, és támadóan léphet fel azokkal szemben, akik ebből ki akarják mozdítani;

4. pszichológiai jelenségek (pl. traumás kötés) mellett szellemi háttere is van a létrejött állapotnak, ezért kifejezetten veszélyes.

1. Védelem a csoporton belül

A megtévesztettséget le lehetne írni egyfajta szellemi vakságként, mégsem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ez nem pusztán negatívan hat az egyénre. Ez az állapot kivétel nélkül diszfunkcionálisan működő közegekben alakul ki - a légkör mérgező és veszélyes, így egészséges identitással nem lehet ott maradni sok ideig. Ha valaki látja az egészségtelen mintázatokat, akkor rosszul fogja érezni magát, esetleg szorongással, egyéb stressz reakciókkal fog küzdeni.

Azonban onnantól kezdve, hogy valaki megtévesztetté válik, védelem alá kerül a veszélyes környezetben. Egy természetből vett hasonlattal élve: a bohóchal sértetlenül tud érintkezni a (más állatok számára mérgező) tengeri rózsa tapogatóival. Toxikus közegben viszont teljes biztonságról nem tudunk beszélni, mert a beteg csoportdinamikák és a merev hieararchikus rendszer korlátolja az érintett egyéni szabadságát, és “büntet”, ha az megszegi valamelyik csoportszabályt.

Mindemellett megállapítható, hogy a csapat a külsősökre távolságtartóan és sokszor kifejezetten ellenségesen tekint. A csoporttal való egészségtelen egyesülés érdekében és a csoport határainak védelmében a vezetők nagyon keményen tudnak fellépni. Így gyakran már az is könnyebbségnek tűnik a tagok számára, ha valaki ezeket az összecsapásokat a falakon belülről, és nem kívülről szemléli. Ugyanis ösztönösen sejtik a tagok, hogy ha bármilyen okból a csoporton kívül kerülnének, onnantól ők is ellenséggé válnának.

2. Elszakadás a valóságtól; a valódi problémák kicsinyítése

A megtévesztettséget sokszor jellemzi egyfajta fekete-fehér világkép. Ebből eredhet többek között az a téves mentalitás, hogy “ne csinálj semmit, mert Isten mindent a kezében tart”. Ez utóbbi megállapítás azért veszélyes, mert a második tagmondat igaz, de az ebből levont következtetés nem: Isten felelősségteljes, gondolkodó és cselekvőképes lényeknek teremtett meg bennünket. Ha a valóság kihívásaival tudatosan nem nézünk szembe (“minek foglalkozzak vele, ha Isten úgyis meg fogja oldani tőlem függetlenül”), akkor egy olyan felelőtlen életet élünk, ami egyaránt taszító az egészséges identitású hívők és nemhívők számára. Példák erre a komolyabb megbetegedések, ami le oka lehet a fizikai állapotunk elhanyagolása - nem megyünk orvoshoz, vagy csak az utolsó pillanatban, mert a transzcendens beavatkozásra várunk. 

Ez a jelenség komoly problémák okozója lehet, de egyúttal adhat egy biztonságérzetet az érintettnek. Mivel az egyén nem veszi magára a döntéshozatal súlyát (költözés, munkahely, továbbtanulás…), és mindenben az isteni vezetést várja, egyúttal hárítja a döntéssel járó felelősségvállalást is. (Ez nem azt jelenti, hogy Isten ne tudna utat mutatni ezekben a kérdésekben, hanem azt, hogy az érintettnek emellett tudatában kell lennie döntése súlyával és annak következményeivel.) Ez mindemellett egy torz istenképet sugall a megtévesztésben lévőnek (Isten mindent a személy tudta és akarata nélkül dönt el, nekünk gondolkozás nélkül, “robotként” kell Őt követnünk, bármit kér is tőlünk.) Az ebből fakadó nagy veszély pedig az, hogy egy valóságtól elzárt közösségben az elvárások, irányelvek nagyon torzak lehetnek, és a személy könnyen összetévesztheti a csoport részéről jövő nyomásokat és elvárásokat Isten vezetésével, akkor is, ha azok nagyon egészségtelenek, és ellentétesek a saját (és akár Isten) akaratával.

Pszichológiai értelemben tanult tehetetlenség (Seligman, ‘75) lép fel ebben az állapotban, vagyis az elnyomott fél a sorozatos negatív tapasztalatok hatására annyira elveszti az önbizalmát, hogy meg sem próbálja a további támadásokat kikerülni, akkor sem, ha esélye lenne rá. Gondoljunk bele, hogy minél tovább él valaki egy leuraló légkörben, annál nehezebb abból szabadulni, hiszen akaratereje egyre csökken. A felszabadító hír azonban, hogy az Úrnak van hatalma akkor is kiragadni a pusztulásból, amikor saját erődből már nem lennél képes rá. Az őszinte imádság és segélykiáltás szó szerint csodákat tud tenni! 

3. Az megtévesztett személy sem akar kimozdulni a szellemi vakságból

Ennek a magyarázata sokkal egyszerűbb, mint azt elsőre gondolnánk. Mivel valószínűsíthetően az érintett ekkor még kapcsolatban áll a csoport tagjaival (esetleg még a csoport része), nem tudna velük tovább sérülésmentesen érintkezni, ha kijönne a megtévesztett állapotából. Így ez a működés tekinthető egyfajta védekezési mechanizmusnak: ha megnevezné a közösségen belül uralkodó deviáns viselkedési formákat, onnantól kezdve szembe kellene néznie azzal a ténnyel, hogy lelkileg, szellemileg és fizikailag is veszélyben van. Azzal, hogy ezt tagadja, megmarad a csoporttagokkal a harmonikus kapcsolata (ettől még a bántalmazás elszenvedője marad, de nem lesz negatív példaként kiemelve és közprédává téve), ami átmenetileg biztonságos megoldásnak tűnhet. Hosszútávon nem az, és a valóságtól való eltávolodás idővel egyre nagyobbá válik, ahogyan a közösség bezár.

A megtévesztett egyén elég határozottan védheti a saját magát is felőrlő és megkötöző rendszert. Emögött mindössze az áll, hogy tudatalatt ezzel védi önmagát, és ezt úgy teszi, hogy magáénak tekinti a csoport alapelveit. Nagyon nehéz segítséget nyújtani annak, aki ebben az állapotban van benne: félő, hogy a beteg közösséget csupán külső nyomásra elhagyó személy visszatér a csoportjához, ha arra alkalma lesz, vagy keres egy hasonló elven működő másik csapatot. Ebben az esetben szellemi hadviseléssel, azaz a kitartó imával, böjttel és kegyelemteljes légkör megteremtésével segíthetünk az érintettnek, hogy reálisan lássa állapotát.

4. A megtévesztettségnek szellemi háttere is van

A szektaként működő, Krisztustól eltávolodott közösségeknek annak ellenére nagy megtartó ereje tud lenni, hogy a bántalmazás különböző formái a mindennapi működés részévé válnak. Ez különösen szembeötlő akkor, ha az egyén már látja a csoport diszfunkcionalitását, döntést hozott, hogy eljöjjön onnan, mégis nehezen tud egyről a kettőre lépni. Ilyenkor visszahúz a traumás kötés (amellyel egy korábbi cikkünk foglalkozott), és ez a bizonyos szellemi vakság, ami lepelként borul a közösségben lévőkre.

Míg a pszichológia korlátokba ütközik az egyes jelenségek leírásánál, addig Bibliát ismerő hívőként mi tovább tudunk látni a pszichés mintázatok analizálásán. Nem természetes az, mikor egy, a helyzetet jól átlátó egyén a közösség kóros működéséért felelős vezetővel eltöltött idő után visszatér a korábbi szellemileg vak állapotához. Intelligens, önálló és érett felnőttekről beszélünk, akik az életük többi területén képesek átgondolt döntések meghozatalára: itt azonban teljesen elveszítik józan ítélőképességüket.

Ezt az állapotot most csoporton belül elemeztük, de ugyanígy előfordulhat más szellemileg bántalmazó környezetben, például egy családban vagy egy munkahelyen. Bárhol felléphet, ahol az elnyomó fél Istenre hivatkozva kényszeríti áldozatait vak engedelmességre és önmaguk egészségtelen megtagadására. Így ha ezeket a jeleket veszed észre magadon, te is érintett lehetsz, akkor is, ha nem egy gyülekezetben tapasztaltad meg a fenti jelenséget. 

,,Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok és nekem adtátok volna. Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek? Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok.“ Galata  4:16-17 

,,Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” Galata 5:1 

A megtévesztett állapotot saját tapasztalatból közelről ismerem, és a következő hasonlattal szemléltetem. Az érintett bemegy egy erdőbe, ami egyre sűrűbb lesz minden egyes lépés megtétele után. Míg az út elején tiszta és világos volt az ösvény, egy idő után csak azt veszi észre, hogy már teljesen elveszítette a tér- és időérzékelését, mert akkora köd van körülötte. Nem tudja, mikor kezdődött, csak azt veszi észre, hogy már sem azt nem tudja, hogy hová tart, sem azt, hogy honnan jött. Minél zavarodottabb, annál mélyebbre hatol az erdőben, ahol a tájékozódása elvesztése miatt teljesen kiszolgáltatottá válik.

Aki magára ismert a megtévesztett állapot leírásában, annak javaslom, hogy kérjen imatámogatást megbízható hívő testvérektől, és meneküljön el a helyről olyan gyorsan, ahogyan csak tud. Vannak kegyelmi időszakok, amikor a köd tisztul, és lehet látni a kivezető utat, de vannak olyan időintervallumok, amikor nincsen olyan ösvény, ami kivinne az erdőből. Ha felismerted, hogy baj van, és látsz lehetőséget a távozásra, élj vele. A Sátán egyik legnagyobb csapdája az, hogy elaltat, és azt sugallja, hogy a kilépés lehetősége mindig nyitva áll előtted, és ez csak a te kezedben van, hogy mikor indulsz el rajta. Istennek mindig hatalmában áll, hogy megszabadítson, ám ha te nem mész át a Vörös-tengeren, mikor azt megnyitotta előtted, és később akarsz azon átkelni, akkor már nem biztos, hogy épségben át fogsz jutni a túlpartra. Legyél józan, éber, és ne kicsinyítsd le a veszély nagyságát!

,, …hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus..” ‭‭Efezus‬ ‭4:13‭-‬15‬ ‭

,,Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok. Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint:azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.” ‭‭

Efezus‬ ‭3:14‭-‬21‬ ‭