A bántalmazással kapcsolatos téves elképzelések

Fogalmi tisztázás

Manapság óriási a kavarodás a bántalmazás témaköre körül. Többek között azért, mert sokáig teljesen tabu témának számított az erről való beszélgetés, annak ellenére, hogy ez természetesen már a korábbi generációk körében is jelen volt. Ma viszont előtört a homályból, és ezzel rengeteg érintett közelebb került a szabaduláshoz. Viszont ahogy megnőtt az érdeklődés a jelenség iránt, megnőtt az ezzel kapcsolatos visszaélések száma. A következő cikkünkben körüljárjuk a bántalmazással kapcsolatos lehetséges torzításokat. 

Tisztában vagyunk vele, hogy maga a bántalmazás szó érzelmileg megterhelő, emiatt különböző személyeknél különböző reakciókat indíthat el. Az áldozatok megrettennek tőle, amikor rádöbbenek, hogy érintettek a témában. A laikusok a fejüket csóválják és túlzásnak tekintik. A bántalmazók dühösek lesznek, és erős támadásba lendülnek. Nem újkeletű reakciók ezek, viszont fontos felkészülnünk rájuk, ha a témával körültekintően szeretnénk foglalkozni. Mindegyik érzelmi reakciónak megvan a maga magyarázata, viszont ennek a cikknek nem célja ezeknek az ismertetése. 

Ha a tényekre szorítkozunk, akkor azt kell szomorúan tudomásul vennünk, hogy a bántalmazás emberemlékezet óta létező jelenség, ami ellen maga az Úr Jézus is felszólalt, és amivel szemben évszázadok óta küzdenek hívő és nem hívő embertársaink. Megjelenési formái változatosak, éppen ezért nem elég például a fizikai agresszió ellen fellépni, ha meg szeretnénk akadályozni. 

Vegyük sorra azokat a jellegzetes torzításokat, amik a jelenséggel kapcsolatban kialakulhatnak: 

1. Bagatellizálás, vagyis a jelenség figyelmen kívül hagyása, esetleg az áldozatok hibáztatása olyan érvekre hivatkozva, mint: ,, Mindenhol előfordulnak konfliktusok.” ,,Nem léteznek tökéletes kapcsolatok/közösségek.” Ezek a kijelentések bár igazak, az adott kontextusban nem alkalmazhatóak. A bántalmazó rendszerekben élők ugyanis nem a mindennapok során keletkező félreértések vagy kényelmetlenségek miatt, hanem súlyos elnyomás miatt szenvednek. Jelentős különbség van egy bántalmazó és egy problémákkal küzdő gyülekezet között, ezért veszélyes, ha ezeket összekeverjük. Az egészségesen működő kapcsolódásokban a problémák megbeszélhetőek, a tagok egyenrangúak, a hibák kijavíthatóak, a tisztelet kölcsönös, a kommunikáció pedig nyílt. A bántalmazó közösségekben ellenben az információk visszatartása/torzítása, az elnyomás legalizálása, valamint a bántalmazás különböző (fizikai, verbális, szexuális, anyagi, érzelmi vagy szellemi) módjai hatják át a mindennapokat. A leuraló környezetben élők általában testileg-lelkileg leépülnek, önbizalmuk megfogyatkozik, komoly szorongásos és depressziós tüneteket produkálnak, és félnek másokhoz kapcsolódni az elszenvedett sérelmek miatt. Ezekről a jelenségekről bővebben az első cikkekben írtunk. 

2. Téves áldozatiságra épülő elképzelések, vagyis az előző példa ellentéteként túl nagy jelentőség tulajdonítása mindennapi problémáknak bántalmazásra hivatkozva, esetleg a szerepek megfordítása. Érdemes megjegyezni, hogy az adott jelenség kevésbé gyakori, mint az első, ugyanis aki nem él bántalmazó kapcsolatban vagy közösségben, az jól érzi magát és nincsen szüksége arra, hogy azonosuljon az áldozat szereppel. Legtöbbször emiatt érdekes módon azok a személyek tekintik magukat tévesen áldozatnak, akik a bántalmazást elkövették, viszont a felelősséget hárítják. Ilyen kijelentésekben érhetjük tetten: ,,Senki sem veszi már komolyan a tekintélyemet, fellázadtak a vezetésem ellen. Amúgy hallottátok milyen túlérzékeny, labilis emberek?”;  ,,Azzal rágalmaznak, hogy leuralom a családomat és a házastársam emiatt került a pszichiátriára - ez egyszerűen nevetséges.” Ez a különös pszichológiai jelenség a bűntudat hiányával, önmegtévesztéssel és feljogosítottság érzésével függ össze. Azonban nem kell pszichológusnak lennünk ahhoz, hogy felismerjük, hányszor szembesült maga Jézus ezzel a magatartással a kor szellemi bántalmazó légkörében. Fontos ismertetőjele a hamis áldozatoknak a manipulációra való hajlam, lehengerlő kommunikációs képességek, féligazságokkal való operálás, a valódi áldozatok hiteltelenítése, túlzott önigazolásra való vágy, valamint a szavaik és tetteik között feszülő éles ellentmondás. Kívülről valóban áldozatnak tűnhetnek, amikor a velük megesett szenvedéseket sorolják. Azonban, ha közelebbről szemléljük a képet, kiderül, hogy állításaikat nem tudják tényekkel alátámasztani, sőt sok esetben a tények ismerete leplezi le a hazugságot. Alapos vizsgálódás és minél több érintett személy kikérdezése nélkül tehát lehetetlen beazonosítani a bántalmazót, hiszen manipulációs képességeik fejlettebbek az áldozatoknál, így könnyen képesek megtéveszteni akár lelkigondozókat, pásztorokat, valamint önmagukat és a kívülállókat is. 

3. A bántalmazás normalizálása, esetleg példaként való állítása téves teológiai vagy társadalmi hiedelmekre vonatkozva. Talán a legveszélyesebb torzítás, ami előfordulhat, ugyanis legtöbbször olyanok követik el, akik önmaguk is egy elnyomó rendszer foglyai, anélkül, hogy ezt észrevennék, így akarva-akaratlanul a leuralás szemléletmódját adják tovább a következő nemzedéknek. Ezalatt azokat a jelenségeket kell érteni, amikor bizonyos elnyomó viselkedésformák vagy bántalmazó attitűdök azért nem kerülnek felismerésre, mert ,,mindenki ezt teszi az adott közösségben, környezetben.” Néha viccnek álcázva találkozunk például olyan megállapításokkal, hogy ,,Mindenhol elcsattan egy-egy atyai pofon.” vagy a ,,Nőnek márpedig a konyhában a helye.” Sokszor nem is vesszük észre, hogy ezek mögött az állítások mögött komoly tévtanítások és társadalmi előítéletek állnak. Sajnos a bántalmazási dinamika ismerete nélkül könnyen összetéveszthetjük a biblikus vezetést a szellemi elnyomással, a felelősségteljes családfőt a követelőző zsarnokkal, vagy az alázatos feleséget a kiszolgáltatott cseléddel. Valószínűleg keményen hangzanak ezek a szavak: a szemléltetés célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy hatalmas különbség van az egészséges és az egészségtelen meggyőződések között. Ezenkívül látni kell, hogy ezek a torzítások milyen gyakorlati következményekhez vezetnek a mindennapokban. A legnagyobb problémát az jelenti, amikor ezek a viselkedésmódok normalizálódnak, hogy az áldozatok egy életen át benne maradnak az elnyomásban, az elkövetők pedig számonkérés nélkül maradnak, veszélyeztetve ezzek saját lelküket és környezetük egészségét. 

4. A bántalmazás elismerése, azonban a felelősség áldozatokra való hárítása. Hasonlóan veszélyes szemléletmód, annak ellenére, hogy az előző elképzeléshez képest előrelépés történt. Amikor ezt a meggyőződést valljuk, akkor elismerjük ugyan a bántalmazást és annak helytelenségét, azonban az ebből fakadó károkért és azok helyrehozásáért az áldozatot tesszük felelőssé. Ilyen kijelentéseken érhető tetten: ,,Valóban agresszív ember, de biztosan te provokáltad.” ,,Tényleg igazságtalanság történt, de nem tudnál túllépni rajta?” A legnagyobb gond ezzel az elképzeléssel, hogy bár segítségnek tűnhet, mégis tovább ront a helyzeten. A bántalmazás minden esetben az elnyomó felelőssége, ezt tanítja a Biblia és ezt diktálja az etika. Felelősségrevonás nélkül nem várható helyreállás, és az áldozatok gyógyulása sem lehetséges. Önmagában már az is hatalmas teher a szenvedőknek, hogy olyan sebekből kell gyógyulniuk, ami jogtalanul érte őket. Fontos hangsúlyoznunk a megbocsátást, azonban elsősorban arra kell törekednünk, hogy az áldozatokat biztonságban tudhassuk, és a bántalmazásért az elkövetőt vonjuk felelősségre. A bántalmazás dinamikájának megértése segíthet minket abban, hogy meglássuk: az áldozatok semmilyen viselkedése sem tudta volna megelőzni az elnyomást, és jobb belátásra téríteni az elkövetőt. 

Összegzés

Azért olyan fontos tisztán látnunk a bántalmazás témájában, mert az elkövetők célja, hogy bizonytalanságban tartsák mind az áldozatokat, mind azokat a kívülállókat, akikhez segítségül fordulhatnának. Így hosszú éveken át észrevétlenül folytathatják az elnyomó viselkedést, gyakran anélkül, hogy emiatt bűntudatot éreznének. Ezáltal mérhetetlen mennyiségű ember életét korlátozzák le, és teszik elviselhetetlenné. Ráadásul felismerés híján egyik generáció adja tovább a másiknak a téves meggyőződéseket: az elkövetők utódai gyakran elkövetőkké, az áldozatok leszármazottai áldozatokká válnak. Amit ugyanis mi nem kérünk számon, azt senki sem fogja. Az Úr bár hatalmas és mindent megtehet, mégis ránk bízta az elnyomottak védelmét. Mi vagyunk az elesettek szája, amikor ők már nem mernek vagy nem tudnak többé segítségért kiáltani. Mi lehetünk azok, akik számonkérik azokat, akinek a saját lelkiismerete már nem jelez. Hiába a köd, a megtévesztés és a trükkök: onnantól, hogy átlátunk a rendszeren, az már többé nem tud a foglyává tenni. 

,,Mert ezt mondják: Győzzük nyelvvel, segít rajtunk a szánk, ki lehetne úrrá rajtunk? Most már fölkelek – mondja az ÚR – a szegények elnyomása, az elesettek sóhajtása miatt, és szabadulást adok az arra vágyódónak.” Zsoltárok 12. 5-6. 

Felhasznált irodalom:

Lundy Bancroft (2015): Mi jár a bántalmazó fejében? - Az erőszakos és uralkodni vágyó férfi

Judith Herman (2019): Trauma és gyógyulás - Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig 

Jordan B. Peterson and Tim Ballard (2023): The psychology of evil people - The Fight against Worldwide Child Slavery & the Sex Trade