A gyógyulás szakaszai (felépülés a szellemi bántalmazásból)

 

Amikor valakinek kék-zöld a teste a veréstől, mindenhol sebekkel és horzsolásokkal van tele a fizikai bántalmazás miatt, mindenkinek megszakad a szíve. Létezik ekkorra gonoszság és kegyetlenség, hogy valaki így bánjon a másikkal? Van-e a bántalmazónak szíve és lelkiismerete, hogy ezek után még tükörbe tud nézni? Mi van, ha már nincs? Lehet, ezek költői kérdéseknek tűnnek, de valójában nem azok: sajnos van olyan állapot, hogy már valakit nem taszít a bűn, és jónak tartja a kegyetlenséget, amit művel.

Amikor valakit ilyen, vagy még komolyabb fizikai atrocitás ér, akkor természetesnek vesszük, hogy az áldozatnak sok időre van szüksége a gyógyuláshoz. Miért gondoljuk azt, hogy ha valakit hosszú éveken keresztül érzelmileg és szellemileg bántalmaznak, az az egyik napról a másikra elfelejti a sérelmeket? Azok a sebek, amelyeket az ember lelkén ejtenek, éppolyan valósak, mint fizikaiak. Foglalkozni kell velük, idő kell a felépüléshez, és - bár ez elsőre talán nem tűnik túl bátorítónak - ahogyan a bőrünkön maradó hegek emlékeztetnek bennünket a múltbeli eseményekre, úgy a lelkünk is emlékezni fog az átélt borzalmakra. Aki elszenvedett szellemi leuralást, az onnantól már más szemmel látja maga körül a világot. Ez nem baj; Istennél van gyógyulás és helyreállás. Bár a múltban történteket nem lehet eltörölni, a Teremtő kiteljesedett, boldog élettel tud bennünket megajándékozni.

A cikk folytatásában Kiss András Helyreállás a keresztény gyülekezetben elszenvedett szellemi bántalmazásból (2015) című szakdolgozatából fogok módosításokkal idézni. 

A felépülés 4 szakasza Johnson és VanVonderen szerint a következő:

1. szint: az áldozat eljut annak felismerésére, hogy szellemileg bántalmazták, segítséget kell kérnie, és meg kell engednie magának, hogy a tapasztalatát visszaélésnek minősítse. Ezen a szinten az áldozat engedélyt ad magának arra, hogy fellázadjon a bántalmazója ellen és leváljon róla, megszakítsa a függő kapcsolatot. (Ez utóbbi azért különleges, mivel egy bántalmazó gyülekezetben bűnnek és lázadásnak számít negatívumot mondani a közösségről és annak vezetőiről. Az igazság kimondása tehát annak elismerése, hogy az eddig elfogadott alapelvek nem biblikusak és nem a valóságra épültek.)

2. szint: az elme megújítása azáltal, hogy az áldozat belemerül abba az igazságba, hogy mit tett Isten annak érdekében, hogy biztosítsa az értékét és az elfogadhatóságát. Ennek hatására a megfelelésalapú identitás helyett Istentől kapott ajándékként fogja megélni az identitását.

3. szint: az áldozat hozzon létre maga körül olyan biztonságos emberi kapcsolatokat, ahol gyógyulni tud az elszenvedett sérüléseiből.

4. szint: az áldozatnak lehetőséget kell kapnia arra, hogy egyre inkább ráérezhessen a Krisztustól, Krisztusban kapott új identitására. 

Ken Blue, a téma egy másik kutatója azt hangsúlyozza, hogy a kegyelem által gyógyulunk meg, és a szellemi bántalmazás egyetlen gyógymódja, hogy az áldozat megfelelő dózist kap Isten kegyelméből. Ha ennek hatására kialakul az a biztos tudata, hogy Krisztus által „rendben van” Istennél, aki teljesen szereti és elfogadja őt, akkor senki sem tudja majd manipulálni vagy irányítani.

A fenti lépések és Ken Blue gondolatai átfogó képeket tárnak elénk - ám aki a gyógyulás folyamatán éppen elindult, az talán nehezen tudja a leírtakat gyakorlatba ültetni. Emiatt érdemes megnézni egy empirikus kutatás eredményét is, ahol egykori áldozatokat kérdeztek meg tapasztalataikról.

Barbara Orlowski kutatásának az volt az egyik kérdése a gyülekezeteket elhagyó áldozatok felé, hogy mi volt a legnagyobb segítségükre abban, hogy fel tudjanak épülni a negatív gyülekezeti tapasztalatukból. A szerző gyakorisági sorrendbe állította a felmérésben- résztvevők válaszait, amiből az derül ki, hogy leginkább mi segítette az áldozatot a felépülésben. 

• Legtöbbjük számára egy olyan megbízható személy nyújtotta a legnagyobb segítséget, aki közvetlen közelről ismerte őket, és ítélkezéstől mentesen végig tudta hallgatni az őket ért abúzus történetét. Ilyen személy lehet szinte bárki: tanácsadó, lelkigondozó, lelkipásztor, házastárs, családtag vagy barát. Sokan arról számoltak be, hogy ez az egyetlen segítségforrás már önmagában elég volt nekik a felépüléshez.

• A második legfontosabb segítségforrás a szellemi bántalmazásról szóló könyvek olvasása volt, amelyek esettanulmányai megerősítették az áldozatok számára, hogy nincsenek egyedül.

• A harmadik legfontosabb dolog a felépülésben a vigasztaló tartalmú bibliai szövegek olvasása volt.

• A negyedik az internetes blogokon és fórumokon való részvétel volt. Ezáltal az áldozatok azonnali segítséget és tájékoztatást tudtak kapni, valamint anonim és veszélytelen módon meg tudták osztani a tapasztalataikat, amit tovább erősített az írás terápiás hatása.

• A válaszadók csak ötödikként említették a különböző – gyülekezeti vagy gyülekezeten kívüli – támogató kiscsoportokban való részvételt.

• A hatodik a lelkipásztor által nyújtott segítség volt.

• A hetediket az egyéb erőforrások jelentették, mint az ima, a naplóírás vagy a zenehallgatás.

Orlowski kérdőíve tartalmazott egy olyan kérdést, hogy a válaszadók milyen tanácsot adnának azoknak, akik a közelmúltban szembesültek vele, hogy spirituális visszaélés áldozatai. Az első és legfontosabb tanács az volt, hogy a lehető leghamarabb hagyják ott a bántalmazó gyülekezetet, de ha mégis maradni akarnak, feltétlenül kérjenek külső segítséget az abúzus feldolgozásához. Sokan javasolták, hogy az áldozatok próbáljanak beszélni a lelkipásztorral, de közülük többen úgy vélték, hogy egyetlen személynek nincs nagy befolyása a bántalmazó rendszerre, ráadásul fennáll a veszélye annak is, hogy az illetőt bajkeverőnek minősítik.

Érintettként az első tanácsom nekem is a gyülekezet elhagyása lenne: a szellemileg bántalmazó közeg folyamatosan húzza le a benne maradót; akkor is, ha az próbál tisztán gondolkozni, és átlátja a helyzetet. Vannak bizonyára olyan esetek, amelyek a döntést árnyalják, például ha a házaspár egyik tagja látja a problémát, a másik még benne van a megtévesztésben, és nem akar menni. Ilyenkor érdemes lehet olyan lelkigondozót felkeresni, aki jártas a témában. Az ilyen jellegű kérdésekben nem ajánlom, hogy valaki a bántalmazó lelkipásztorhoz, vagy a leuraló gyülekezet vezetőségéhez menjen. Aki ismeri az ilyen közösségek működését, az pontosan tudja, milyen választ kapna tőlük: nem értenék a problémát, rosszabb esetben megfélemlítéssel, és a kérdező lejáratásával reagálnának, hogy próbálják megakadályozni a szabadulását. Valódi segítséget a mérgező közösségen kívülről várjunk.

Gondold át, hogy a fenti listából mit érzel most legkönnyebben megvalósíthatónak. A bántalmazó gyülekezetből való szabadulás után az ember sérülékeny, és a legkisebb lépés is hatalmasnak tűnik: hagyj magadnak időt az események feldolgozására. Javaslom, hogy keress olyan embereket, akikben megbízol, és akiknek el tudod mondani a veled történteket. Pusztán azáltal, hogy megfogalmazod az érzéseidet, már tettél egy lépést a gyógyulás útján.

A könyvek listája, amelyekre az írás utalt: 

Blue, Ken, 1993, Healing Spiritual Abuse: How to Break Free from Bad Church Experience,

Downers Grove (IL), InterVarsity Press

VanVonderen, Jeff – Ryan, Dale – Ryan, Juanita, 2008, Soul Repair: Rebuilding Your

Spiritual Life, Downers Grove (IL), InterVarsity Press

Magyar nyelvű blogok a témában:

https://szellemieroszak.wordpress.com

http://keresztenylelkiabuzus.blogspot.com/2013/01/a-blogrol.html

Ha azonnali segítségre van szükséged, ezt a lelkisegély szolgálatot a nap 24 órájában ingyenesen el tudod érni: https://sos116-123.hu/